Az ember életében van viszonylag sok fordulópont, útelágazás, ahol választhat dolgok közül, és ahol úgy érzi, feltétlen jó döntést kell hoznia, merre megy tovább. Ezekre a kérdésekre sokszor képesek vagyunk nagyon rágörcsölni, túl sokat agyalni rajta, gondolkodni éjszakákon át. Egyszer csak pedig rájövünk, hogy bizony felesleges, mert rossz döntés nincs, sőt, ahogy szokták volt mondani, néha a nem döntés is döntés. Persze ezt azért sokáig nem lehet fenntartani.
Nekem például az utolsó ilyen az a kérdés volt, hogy váltsak-e munkahelyet, vagy maradjak a régi, jól megszokott környezetben, ahol ígéretek vannak előléptetésre és fizetésemelésre, de annyira nem érzem jól magam, illetve a másik helyen a felajánlott munka is jobban illene hozzám, illetve érdekesebb lenne számomra. Elkezdtem én is a szokásos agyalást, a vacillálást, hogy mi legyen, majd rájöttem, hogy én pontosan tudom mit szeretnék, és ha elhatározom, akkor valóra is válhat.
Éppen ezért úgy döntöttem, hogy szerencsét próbálok, és helyet váltok. Ezt pont így mondtam el a férjemnek is, aki tényleg mindig mindenben támogat engem, egy szavam sem lehetett rá soha. Éppen ezért, mivel tudja, hogy itt laptoppal kell dolgozni, kaptam tőle ajándékba egy igazán gyönyörű meglepetést, egy macbook pro tok formájában, ami remélhetően minden nap eszembe juttatja majd azt, hogy el kell határozni a célt ahhoz, hogy megvalósulhasson, és azért szerencsét is hoz majd, ha már szerencsét próbálni megyek az új helyre. Már most imádom ezt a tokot, mert mindamellett, hogy gyönyörű meglepetés, illik is hozzám és a stílusomhoz is. Hihetetlen, hogy mint egy gyerek várom már, hogy mehessek az első nap dolgozni és vihessem magammal ezt a kis tokot. Ezek a motivációk nálam mindig is jól működtek, de ez kifejezetten betalált.