Én amondó voltam, hogy mindenki azzal foglalkozzon, amihez a leginkább ért. Persze ez alkalmazottként könnyű kijelentés, hiszen csak azzal kell foglalkoznia az embernek, ami a szakmája. Egy nagy cégben mindenki a maga folyamatainak működtetésért felelős. Viszont egyéni vállalkozóként ez már nem igaz.
Ezzel akkor szembesültem, amikor elegem lett abból, hogy folyamatosan új főnököt kapok és a munkámat más és más irányelvek mentén kell végeznem. Ki az, aki ettől ne sokallana be? Így a spórolt pénzemből egyéni vállalkozást alapítottam és a magam útjára léptem. Hamar felmerült az igény arra, hogy fejlesszem az amúgy egészen jól meginduló vállalkozásomat. Ekkor kellett a régi jó elvemmel szakítanom és átgondolni azt, hogy mi is siker titka.
Az első komoly kihívás a weboldal volt. Nem elég nekem a szimpla oldal, ezt már az elején is tudtam, hiszen időpont foglalástól kezdve egy csomó minden mást is tudnia kell. Ezért halogattam az oldalt, amit nem volt egy helyes döntés, mert már az ügyfelek is kérdezték, hogy mikor lesz meg. Végül úgy döntöttam, hogy megbízom a https://premiumweboldalkeszites.hu/ csapatát, hogy csinálják meg helyettem.
Igazából féltem egy ilyen együttműködéstől, mert hát mi van, ha ne, értik, hogy mit akarok, vagy nem épp olyan lesz az eredmény, mint azt én szeretném. De hamar be kellett látnom, hogy nem kell ettől tartani, mert teljesen korrekten és barátian hozzám állva, pont azt kaptam, amit kértem. Ezen felbuzdulva megnéztem mik azok a tevékenységek, amiket még mindig én csinálok, holott ki lehetne szervezni.
Idővel így lekerült rólam minden és már csak azzal foglalkozok, ami érdekel és amiben jó vagyok, így ismét egy cégben dolgozhatok, de már nincsenek idegesítő újítások.