Egy jó szervizben mindent is megszerelnek. Az iszereles.hu munkatársai komolyan veszik a küldetésüket és a kezdeti iPhone-ra kiterjedő profiljukból Apple szervizzé nőtték ki magukat, tehát minden Apple terméket rájuk lehet bízni, ha az meghibásodik vagy balesetet szenved.
Az Apple termékek olyan prémium kategóriába tartoznak, amit nem érdemes jöttment szervizekre rábízni, pláne, hogy ha valóban szeretnénk még használni a készüléket. Az iszereles.hu a legtöbb javítási költséget már előre meg tudja mondani a szolgáltatás igénybevételét tervező ügyfélnek, ez még ha egy magasabb összeg is, azt üzeni nekünk, hogy bízhatunk a szakértelmükben, sok mindent láttak már, illetve a hiba megállapítása után nem fog senkit meglepetésként érni a javítás költsége.
A nyitott, bizalmat szavazó stílus nemcsak az árak feltüntetésében nyilvánul meg, hanem a hibák részletes leírásában, közérthető szakértői véleményekben és a javítás idejéről való tájékoztatásban is. A szakértelem pedig megéri az árát, hiszen a javítás után fél év garanciát is vállalnak, ami igencsak jó hír. A szerviz munkatársai ráadásul komoly időt és energiát fektetnek bele abba, hogy naponta új tudást sajátítsanak el, hiszen sosem látott ütemben fejlődnek az egyes Apple termékek, sőt, folyton valami új kerül ki a fejlesztő kezei közül.
A szerviz számos előnyei közé tartozik, hogy kellemes, barátságos légkörben várhatjuk meg a telefon szerelését, kellékeket és használt készülékeket is be lehet szerezni egy helyen.