Akácerdőben

Sokféle erdőben jártam már. Itt, az Északi-középhegységben, a Mátra és a Cserhát erdeiben, ahol élünk elsősorban tölgyesek, bükkösök találhatók természetes körülmények között. Betelepített formában akadnak itt lucfenyő erdők, és erdei fenyőerdők is. Legjobban szeretem viszont a környékünkön is számtalan helyen ültetett akácerdőket.

Már kislány koromban kapcsolatba kerültem ezzel a fafajtával. A dombok oldalain már akkor nagyon sok helyen előfordultak ezek a gyorsan növő fafajták. Páratlanul összetett levelét nagyon kedvelték nagymamám nyulai, így szinte napi rendszerességgel mentünk ki húgommal akácfa levelet gyűjteni a domboldalra. Szívesen mentünk. különösen tavasszal, virágzásuk idején. Fürtös virágzatuknak ugyanis rendkívül kellemes illata van.

Ráadásul a nagyszülőktől tanultunk még valamit. A virágzat apró virágainak nagy nektár tartalma miatt kifejezetten jó íze van. Nagyon sok akácvirágot ettünk gyerekkorunkban. Abban az időben bizony sokkal kevesebb édesség volt az üzletek polcain, és megvásárlásukra is ritkán volt lehetőség.

Ma, felnőtt koromban is megmaradt az akácfák szeretete. Most már nem a leveleit gyűjtöm, és a virágait sem fogyasztom, bár időnként még megkóstolom. Virágzásuk idején viszont szívesen sétálok az akácok alatt, mert imádom az illatjukat.

Szerencsére mostani lakóhelyem környékén is vannak akácligetek. Szívesen sétálunk ki családtagjaimmal is a területükre. Utolsó alkalommal meglepetésünkre méhkaptárakkal találkoztunk. Bár tudom, hogy a virágok bővelkednek nektárban, amiből jó minőségű mézet készítenek a méhek, de váratlanul ért a méhek látványa. A meglepettségem következtében a telefonom egy óvatlan pillanatban kiesett a kezemből és az okos készülékem kijelzője azonnal eltörött.

Jól jött a Xiaomi kijelző javítás. A szerviz munkatársai a kapcsolatfelvételtől számított fél órán belül kicserélték a hibás alkatrészt, mivel volt raktáron a kijelzőből.