Pár tíz évvel ezelőtt, amikor még nem volt divat az interneten vásárolni, és nem árasztottak el bennünket ugyanabból a termékből 20 féle, sokkal könnyebb volt választani. Ez van, ha kell, kell, ha nem, nem. Ma már viszont szerencsére számtalan termékből tudunk válogatni, több kategória létezik, akár minőségben, akár árban, akár stílusban, tudásban, így minden korosztály megtalálja a számára legmegfelelőbb készüléket.
Ha össze kellene hasonlítani, nem tudnánk pontosan megmondani, milyen arányban van azok száma, akik szórakozásra, akik munkára, vagy egyéb dologra használják a mobiljukat, de az biztos, hogy sokkal kevesebben vannak, akik a tényleges funkciója végett veszik a telefonjaikat. A fiatalok nyilván inkább a közösségi felületeket használják, feltöltenek magukról képeket, illetve a nagyobb videómegosztó portálokat használják. Napjainkban egyre elterjedtebbek lettek a keletről érkező telefonok, szinte a legmagasabb eladási statisztikát ők produkálják. Nyilván, amit használunk, az idővel el is romolhat, ezért mindenképpen olyan helyet kell keresnünk, ahol megbízható munkát kapunk.
Például, ha ellátogatunk egy xiaomi szervízbe, biztosak lehetünk benne, hogy letisztult, profi munkát kapunk, ráadásul nagyon rövid határidővel. Így mindenképpen érdemes ezeket a készülékeket is górcső alá venni, nem elzárkózni tőle, hiszen pont azért jó a 21. század, mert nem kell megelégednünk azzal az eggyel, ami van.