Vannak manapság már az idősebb generáció számára olyan fogalmak vagy nevezzük lehetőségeknek, melyekhez a régi korok emlékeként iszonyatosan rossz szájíz vagy vészjósó érzések tartoznak, pedig a technika és technológia fejlődésével azt mondhatjuk, hogy manapság már a problémák és veszélyes helyzetek teljes kiküszöbölésével és profi eredményekkel, megbízható formában tudjuk őket használni. Én igyekszem lépést tartani a fiatalokkal, és igyekszem a régi rossz berögződéseket átalakítani a lehetőségek tárházává, de vannak olyan dolgok, melyek terén még az én bicskám is beletörik ebbe. Ezekben a szituációkban szoktam a legjobban megdöbbenni és még inkább törekedni arra, hogy ezeket a régi rossz érzéseket és emlékeket eltöröljem magamból és nyissak a fiatalabb korosztály felé, azok felé, akik sokszor lehetőséget és sokkal jobb eredményt érnek el azokkal a dolgokkal, amelyeket mi még tévesen korlátoknak élünk meg.
Az egyik nem régi ilyen sztori számomra a chiptuning lehetősége és feladata volt, annak minden velejárójával együtt. Persze a fiam lépett elő ezzel az igénnyel, és rögtön, szinte azonnal, amikor még be sem fejezte a kifejezést kiejtettem a számon, hogy szó sem lehet róla. Persze a fiam hatalmas szemekkel tekintett rám, hiszen nem szoktam ilyen keményen elzárkózni szinte semmitől, ám ez a kifejezés több szempontból is rossz érzéseket indított el bennem.
Egyrészt ugye az ember félti az autót, hiszen régen rengetegszer hallottam én is, hogy a chiptuning hatására széthajtották az autót és ideje előtt tönkrement. Másrészt pedig a fiatalok száguldozása jut az ember eszébe, olyan környezetben, ahol egyáltalán nem fontos az autó élettartama vagy minőségének megtartása.
Hála a jó égnek a fiam nagyon türelmesen többször is belekezdett a beszélgetésbe, és a harmadik alkalommal elmagyarázta, hogy már koránt sem erről szól az autó chiptuningolás. Fel is vettük a kapcsolatot a kltuning csapatával, akik valóban profi módon rávilágítottak a lehetőségekre, és tökéletes biztonság mellett elvégezték számunkra a munkát, amiért a mai napig is hálás vagyok nekik és csak ajánlani tudom őket bárki számára.