Én alapvetően marketingesként végeztem az ország egyik legnagyobb és leghíresebb egyetemén, de ma már látom, hogy ez a marketing terület is számtalan szálra bontható szét. Jelenleg egy webshopokat kialakító csapat részeként dolgozom, ahol is én felelek a megfelelő szövegezésért, és a marketing szempontok folyamatos szem előtt tartásáért. Nagyon kedves ez a kis csapat, én még sosem dolgoztam olyan helyen, ahová egyenesen szeretek bejárni nap, mint nap. Olyanok vagyunk, mint egy kis család. És ami nagyon fontos, hogy a munkában is legalább ennyire jól együtt tudunk működni egymással. Ez talán így a legerősebb kombináció, amit valaha szerettem volna, hiszen nem csak könnyen megy a munka, ami eredményes is, de jól is érezzük magunkat, ami szerintem a mai világban kincset ér.
Nem is olyan régen pedig rájöttem arra, mire véleményem szerint nagyon sok hasonló cég még nem, hogy nem elég nekünk tökéletesen megcsinálni és felépíteni egy webshopot. Ez ugyanis fog érdeklődőket és látogatókat hozni, konkrét vásárlásokhoz azonban kell még valami, a tökéletes képek.
Én se szívesen vásárolok olyan helyről a neten, ahol nem elég részletes a kép, nem megfelelően mutatja a formát, színt, varrást, csillogást és egyebeket. Ma tehát már az egyik legnagyobb hangsúly a munkánk mellett a termékfotózás feladataira irányul. Mi például számtalan projektet sikerre vittünk már a Fotoda csapatának ajánlásával, hiszen ők nem csak gyorsan, hanem rendkívül szép eredménnyel is dolgoznak. Hihetetlenül jól értik a munkájukat, hatalmas szakmai tapasztalattal rendelkeznek és nem mellesleg öröm velük együtt dolgozni. Elmondhatom tehát, hogy a legújabb munkahelyem egyik legnagyobb szemléletváltását én segítettem bevezetni, és azóta még nagyobb sikerekkel és még hatékonyabban működik a vállalat, ami külön öröm és büszkeség számomra.