Egy ember, ha szerencsés, akkor sosem fordul vele elő élete során, hogy mindent egycsapásra elveszít, és szinte a nulláról újra kell kezdenie mindennek a felépítését. A karrier, a magánélet és a lakhatás alólam egycsapásra és egyszerre csúszott ki, és ezzel együtt a padló is, hiszen fogalmam sem volt, hogy az üres életemmel mit kezdjek, merre induljak. Én világ életemben egy pozitív szemléletű ember voltam, és úgy döntöttem, hogy ha már úgy alakult, hogy egyszerre vesztettem el a munkámat és ezzel egy időben a párom is elhagyott, elveszítve ezzel a biztos lakhatásom is, hiszen az ő lakásában laktunk, fordítok egyet az életem kerekén, és a fővárosban kezdek új életet.
Hihetetlen gyorsan sikerült is munkát találnom, és rájöttem, hogy már csak egy dologra van szükségem, ami nem más, mint egy megfelelő kiadó szoba budapest területén. Persze tudtam, hogy egyáltalán nem egyszerű jó környéken, megfizethető áron minőségi kiadó szobát találni, ezért ismerősöktől kezdtem érdeklődni, hogy ők hol, merre találtak, hiszen már nagyrészük egy ideja a budapesti életet választotta.
Az egyik nagyon jó barátom ajánlotta a kadoszobabudapest.hu csapatának szolgáltatását, amit egészen egyszerűen fantasztikusnak találok, és egyben hihetetlen nagy segítség az olyan emberek számára, mint én, aki szinte mondhatni képtelen lenne megfelelő időben rátalálni a tökéletes választásra kiadó szoba tekintetében Budapest területén.
A honlapra fellépve rengeteg gyönyörű kiadó helység tárult elém, és amikor felvettem a kapcsolatot a megadott elérhetőségen, hihetetlen kedves és segítőkész fogadtatással találtam szembe magam. Rendkívül rövid idő alatt meg is lett a kiszemelt, gyönyörű és egyben jó helyen elhelyezkedő kiadó szoba budapest 9 kerület területén.
Örökké hálás leszek ennek a kis csapatnak ezért a gyors és profi segítségért, hiszen azóta is azon a munkahelyen dolgozok, amit akkor megszereztem, az életem újra sínre került, és boldog vagyok, még mindig abban a 9 kerületi lakásban, amit akkor kiválasztottam. Probléma nélkül, szép környezetben, modern lakásban, jó áron. Többet nem is kívánhattam volna.