A mániám már egészen gyerekkorom óta az ásványok világa. Nagyon-nagyon szeretem a jótékony hatásuk miatt is az egyedi ásvány ékszereket, de persze nőként teljesen egyértelműen és érthetően vonz a csillogásuk és szépségük is. Nem gondolom, hogy egyedül vagyok ezzel, mint ahogyan azt sem, hogy a jövőben ne lenne ezekre az ásványokra nagyon nagy szükségünk az egészségünk megőrzése érdekében – és itt nem feltétlen csak a fizikális egészségre gondolok, annál inkább a mentális dolgok karbantartására.
Éppen ezek miatt úgy döntöttem, hogy elvégzek egy ékszerkészítő tanfolyamot, kezdetben csak saját részre gyártva azokat. Annyira jól sikerült ez a kis tanfolyam, hogy már később azon törtem a fejem, hogy megrendelésre is készítenék emberek számára. Természetesen ekkor még csak ismerősökre, családtagokra gondoltam, és jöttek is a kérések, később azonban már azon kaptam magam, hogy számomra ismeretlen emberek, a rokonaim és barátaim ismerősei és barátai is kéréseket küldenek felém, és árat kérnek egy-egy termékre. Innentől pedig aztán nem volt megállás, egészen addig, hogy rájöttem, kell egy internetes felület, ahová feltöltöm a képeket a termékekről, és megrendelhetővé válnak, mert nagyon sok embernek tudok ezáltal segíteni. Hihetetlen jó érzés egy-egy alkalommal valaki nyakában látni az általam készített nyakláncot, vagy épp a füléből kikandikálni a kis egyedi ásvány fülbevalóját.
Igen ám, csak ahhoz, hogy ez a weboldal létrejöhessen szükségem volt valakire, aki jártas a termékfotózás témakörében, és profi szinten űzi azt, vagyis a valóságot tükröző, mégis gyönyörű képeket tud készíteni az ékszereimről. Én ugyanis próbálkoztam vele, de mondanom sem kell, hogy elkeserítő lett az eredmény. Meg is találtam hála a jó égnek a megfelelő embert erre, hiszen a szikyfoto teljesen kielégíti a vágyaimat. Nem is tudnék jobb partnert elképzelni nála. Biztos vagyok benne, hogy ezek nélkül a képek nélkül a rendelések száma sem alakulna ennyire jól, mert nyilván, az ember csak olyan terméket rendel meg, aminek a minőségében biztos, és ezek a képek ezt teljes mértékben megalapozzák.